Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Helyzetjelentés

2014.11.29

Újra itt, és végre eljutottam a szonográfushoz ami nagyon megnyugtatott. 10-én hétfőn voltam, ami a menstruációm kezdete utáni 8. nap így a szonográfus már jól látta és le tudta mérni, hogy melyik petefészkemben mekkora petesejtet lát. Bal oldalon volt kettő, viszont a jobb oldalon volt a nagyobb petesejt így méret alapján onnan volt várható a peteérés mégpedig nov. 16-18-ig jósolta, ami igen pontosnak bizonyult, mivel vasárnap végre korrekt pozitív ovulációs tesztet kaptam ez volta 14. nap. A biztonság kedvéért beszereztem gyógyszertári ovulációs tesztet is (Gabriel) ez kazettás és nagyon jól mutatta az eredményt, ez után teszteltem a vondfo tesztte, az is jól látható, aztán az egyik hazai oldalról származó tesztcsíkkal, ami azért elég halványan mutatta a vonalakat, de tény, hogy ezen is látszott, hogy egyforma.

Szóval felbuzdulva az ultrahangon hallottakon csütökre időzítettem a baba csinálást (ez mennyivel szebb angolul baby dance=baba tánc) mentruáció utáni 10. nap, így minimum három nap telt el mire a petesejt megérett, bár én úgy tippelem így az első sikeres ovu tesztelés után, hogy inkább valamikor kedd hajnalban lehetett az a kilökődés, bàr próbáltam magam figyelni, hogy érzek e jobboldalt szúrkálást, ugyanis én nem éreztem eddig konkrétan középidős fájdalmat. Hát most se mondanám, hogy lett volna valami konkrét. 

Szóval, ha kedd volt a peteérés napja ami a teszt alapján is valószínű, pozitív teszthez képest 24-36 órával várható a peteérés, akkor viszont hat napocska telt el az akció és a petesejt megérkezése között. Megpróbálkoztam viszont azzal az O+12 módszerrel, így még kedd este 8 után bevetettem a férjemet. 

Mindkét alkalommal használtam a replens krémből kb borsónyit szeretkezés előtt. Csütörtökön kipróbáltam utána a citromos tampont, ami nekem nagyon nem jött be, mivel csípett, gondolom, lehetett valami felületi horzsolás. Így ezt valószínű többet nem használom.  

Mivel a savasítást három naponta kell ismételni, hogy megfelelő legyen a ph így szombaton is használtam a krémet, hogy a megmaradott spermák biztos a megfelelő nemből legyenek. 

Ami még érdekes lehet leteszteltem a férjem sperma mintájának ph-ját ami kilencesnek látszott nekem, ez is minnél semlegesebb annál jobb így, adtam neki is vörösáfonya kapszulát és kínálgattam az áfonyalével, amit szerencsére szívesen ivott, még a százazázalékosat is, pedig az igen fanyar. Amit még majdnem kihagytam, az az, hogy a párom forró fürdőt vett szeretkezés előtt.

Így összességében nézve a dolgokat nem számitok pozitív terhességi tesztre így elsőre. Ennél azért kicsit közelebb kéne  próbálkozni az ovulációhoz szerintem ahhoz, hogy nagyobb esély legyen, az utánna lévő próbálkozás pedig elég kétesélyes szerintem, mert mi van, ha elszámolom és hamarabb próbáljuk, akkor megint a fiúk kapnak nagyobb esélyt. Ezèrt nem szerettem volna elsietni, van még pár nyugodt hónapom a próbálkozásra, mire türelmetlenné válok azthiszem.