Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Helyzetjelentés-2017.05.13.

2017.05.13

Gondoltam megosztom veletek, hogy hogyan birkózom meg a lány gyerek nélküli életemmel, igaziból az is sokat segít, hogy néha kibeszélhetem, vagy kiírhatom magamból a dolgokat.
Nos akkor a lényegre térek, sejtettem, hogy ez is eljön egyszer, csak nem készültem rá tudatosan, ami talán hiba volt. Van két fiú testvérem, a fiatalabb tavaly házasodott és igen, babát vár a felesége. Gondolom kitalálta már mindenki, igen kislány! Nem is tudom elmondani pontosan mit éreztem. Igaziból se nem rosszat se nem jót. Örültem, mert végre lesz a közelemben egy kislány akihez lesz egy kis közöm, nem lesz fura, ha oda megyek és ölelgetem, elvégre az unokahúgom. Másrészt meg persze elsírtam magam, hogy mindaz amit én szerettem volna a lányomnak adni, átadni azt vele persze nem tehetem meg. Gondolok itt a gyerekkoromban nagymamámtól kapott fülbevalóra, amit szerettem volna örökíteni no meg anyukámtól örökölt egyéb kincsekre és akár szokásokra és történetekre. Ezt viszont senki ne gondolja tovább, az anyukájának megvannak a saját elképzelései ahogy azt kell, így nem számítok arra, hogy ki tudjam élni ezeket a vágyakat és őszintén nem is tartanám helyesnek. Már amúgy inkább csak miértek vannak bennem, másnak miért és nekem miért nem lesz?
És, hogy megmutassam, hogy tud még ennél is kegyetlenebb lenni az élet elmesélek még valamit ezzel kapcsolatban, és megpróbálom ezt is úgy, hogy értsétek min mentem keresztül.
Annó mikor megfogant a második fiam, az orvosom kétszer is kislánynak mondta, így vettem is pár kislány ruhát, olyan három szatyorral, ezeket azóta elengedtem, többször is. Valahol ez is a lemondásom része. Szóval már többeknek kölcsönadtam, most épp az unokatesómnál van, picit rosszul is esett, hogy nem adta még vissza, aztán arra gondoltam, hogy nem akart vele felbolygatni a kisfiam születése után. Nos ezek voltak a legjobb barátnőmnél is, aki akkor ígérte, hogy majd mikor lányom lesz akkor majd ő adja nekem az ő lánya ruháit. Na most mivel nem lett lányom az ővé pedig lassan három éves így gondolta megválik a ruháktól én pedig beszerveztem neki öcsém feleségét, hogy akkor legalább neki jó legyen. Tudtam, hogy furcsa lesz elvinnem oda, hogy ő válogasson a szép lány ruhák között amiket én szerettem volna, de megpróbáltam mindezt eltávolítani magamtól. Így mentem vele egyik hétvégén át a barátnőmhöz. Azt gondolom, hogy ennek is így kellett történnie, mert valószínűleg én nem tudtam volna ilyen nemes egyszerűséggel kimondani azt amit a barátnőm kimondott helyettem.
Amikor ott voltunk és próbáltunk minden féléről beszélgetni egyszer csak megkérdeztem a sógornőmet, hogy és választottatok már nevet? Mivel már túl vannak a 20. héten is, voltak már 4D-n is, biztos a neme, de előtte is mondták már nekik, hogy kislány, de nem találtak még akkor nevet.
Ekkor az öcsém felesége kimondta az én lányom nevét és az édesanyám keresztnevét egymás után :'(  Én azt hiszem lefagytam, és hirtelen nem is tudtam hol vagyok. Ekkor mondta a barátnőm neki, hogy ugyan hogyan sikerült pont a mi nevünket választania, amire egy történet volt a válasz, hogy neki anno két név tetszett, mikor bérmálkozni akart és az egyiket választotta a másik pedig ez a név és így akkor megfogadta, hogy ez lesz a lánya neve. Nem mondom, hogy ez így nem igaz, biztos van benne valami, bár én nem értem miért kell egy névhez egy történet, de pár hete még nem tudta hogy fogják hívni akkor azért annyira nem volt mégsem meghatározó az a név, ha csak most jutott eszébe, hogy így szeretné hívni. Persze nem vagyok ő így nem is tudhatom és nem az a dolgom, hogy ezt elemezgessem, csak hát az érzések. Én teljesen megsemmisülve jöttem haza. Úgy éreztem, hogy most vettek el tőlem végleg mindent! Nekik lesz kislányuk és nem elég, hogy viszik az anyukám nevét (amit amúgy ő utált, így én nem hívnám így soha a gyerekemet pont az iránta való szeretetből), de még az én lányom nevét is elveszik tőlem. Tudom, hogy ezt nem lehet, szabad így venni, de ezek az érzéseim, hogy ezzel végleg elveszett minden ami ahhoz köt, hogy talán majd egyszer megszületik a mi kislányunk és elnevezhetem így, nem, nem lehet. Mindennek vége és így kell úgy látszik vége legyen. Nekem nem lesz több babám és nem hívhatják így a lányomat. Tényleg vége.
És aki esetleg kételkedne benne, nem, nem haragszom rájuk, az öcsém egy fiú, persze, hogy nem emlékszik olyanra, hogy én lányt akartam és hogy akartam hívni, de ha mégis a férfiak sokkal egyszerűbbek, nem gondolnak ilyenbe bele, a felesége pedig csak az utolsó babavárásomat ismeri, ahol elég hamar kiderült, hogy fiút várok illetve pont azt beszéltük férjjel, hogy talán le kéne mondanunk erről a névről, mert egyik fiunk se akart lány lenni, talán az előre eltervezett név miatt, így pont más neveket mondogattunk mikor kérdeztek, hogy mit választanánk. Szóval, nem nem haragszom senkire, talán csak magamra és persze értetlenül állok az előtt, hogy hogy jöhet mindez ennyire össze. Persze van aki még azzal vigasztal, hogy simán meggondolhatják még addig magukat, vagy, hogy majd talán én leszek a keresztanyja. Na azt lehet nem bírnám ki sírás nélkül.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.